FÉLTESTVÉREK

Badár Sándor és Szőke András újra együtt bemesélő színház előadásukban!

BEMESÉLŐ SZÍNHÁZ

90 PERC

16+

A két őrült karakter végre újra összeáll, és kíméletlenül lecsapnak a gyanútlan közönségre: Badár Sándor és Szőke András, a két szentesi jóbarát egy improvizációtól hemzsegő „bemesélő színházat” varázsolnak a színpadra, kő kövön nem marad!

A két szentesi „féltestvér” előadásán bármi megtörténhet.

ISMERTETŐ

Két fél, egy egész.
Két bevezető út a városába.
Badár bevezet innen, Szőke kivezet onnan.
Badár bemesél. Szőke kimesél.
Ketten szétmesélnek.
Vasút, vagy szobafestés.
Karate, vagy gyógynövények.
Egyben azonosak, szentesiek.
Soha nem mondják ugyanúgy, de „Zsinnyegtetnek”.

Badár Sándor és Szőke András nevei szinte összenőttek: megannyi közös kaland, közös alkotás fűződik hozzájuk. Most végre újra összejöttek, hogy letarolják az országot „Féltestvérek” című bemesélő színházi előadásukkal. Őrületes történetek, egy kis színház, egy kis irodalom és történelem, sok-sok duma és az elmaradhatatlan könnyes nevetés – ez mind a közönségre vár a már megjelenésükkel is kacajt keltő páros társaságában. Ez az előadás nem az az „egymikrofonos középenállós” történet… lesz itt minden, csak ne felejtsenek el eljönni. Várják Önöket a Féltestvérek!

AKTUÁLIS

Elérhetőségek

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess legújabb előadásainkról, legjobb akcióinkról!

Kérjük, várj egy pillanatot…

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

© 2022 ADUDALOS Kft. – Minden jog fenntartva!