
Badár Sándor
ÖNÁLLÓ STAND UP ESTJE
-
Erkel Ferenc Művelődési Központ, Budakeszi -
2025. május 23. (péntek) 19:00 -
16+

Badár Sándor
ÖNÁLLÓ STAND UP ESTJE
STAND UP COMEDY
90 PERC
6500 Ft
DINAMIKUS JEGYÁRAK
Adja meg a megvásárolni kívánt jegyek számát:
ISMERTETŐ
Badár Sándor improvizatív humorista és színész, számos magyar film megkerülhetetlen alakja és egyben világjáró kalandor.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először váltókezelőként, majd forgalmi szolgálattevőként. Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsósorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője.
Karrierjét mindig is nagyban befolyásolta az állatokhoz fűződő viszonya, így a Boldog lovak mellett Papírkutyákat, egy Citromdisznót, sőt, még egy Vattatyúkot is Kontroll alatt kellett tartania, mielőtt megérintette volna A média diszkrét bája. Manapság hivatásszerűen beszél Badárságokat, és nem panaszkodik, hiszen már a mesebeli Afrika is behódolt neki. Ellenáll az idegen nyelveknek, pedig már egy olasz teleshop-nyelviskolát is elvégzett.
SZEREPLŐK
További információk a produkció adatlapján ide kattintva.
GALÉRIA
ISMERTETŐ
Abszurd jelenetek, a jól ismert Leopold-féle diavetítések, Naftalin Ernő bölcsességei, Vasmacsó lehengerlő személyisége vagy éppen Anti bácsi udvarlása – ki ne ismerné őket? Most újra színpadra állnak, ráadásul egyszerre. Majdnem.
Az Anti bácsi, Boborján, Naftalin Ernő, Leopold és Vasmacsó karakterek szülőatyja egyszer azt nyilatkozta… egyszer meg ezt: „szerintem az emberek 95 %-a nincs benne a maradék ötben”. Műsora is ezt a tematikát követi.
A színész-zenész-komikus Őrültek, haza! című önellátó nyestje arra a kérdésre ad választ, amit fel sem tettek neki: „mindenki érezze magát otthon”!
SZEREPLŐK
További információk a produkció adatlapján ide kattintva.
GALÉRIA
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess legújabb előadásainkról, legjobb akcióinkról!
© 2022 ADUDALOS Kft. – Minden jog fenntartva!
Védett tartalom!