APÁK A PADBAN

…avagy túlélőkalauz szülőknek.

SZÍNHÁZ

85 PERC

15+

Nem mindennapi előadás és stand-up mindannyiunk életének legvidámabb, esetleg leggyötrelmesebb próbatételéről: az általános iskoláról.

A több, mint tíz szerepet alakító Simon Kornél és az önmagát nyújtó Lukács Miki életvidám előadásában mindenki magára – vagy szülőtársaira – ismerhet!

Aki pedig nem, az is.

ISMERTETŐ

Két gyakorló, humanista beállítottságú apa megmutatja a legjellemzőbb iskolai élethelyzeteket, amelyekbe egy szülő kerülhet.

Kötelező előadás minden érintett apának és anyának, továbbá mindazoknak, akik túl vannak ezeken a keserveken, és azoknak is, akik érveket gyűjtenek a gyerekvállalás ellen – vagyis jóformán mindenkinek.

Simon Kornél és Lukács Miki ebben a formabontó előadásban bemutatják a szülőket érintő általános iskolai szituációkat, a szülői lét csodáit és nehézségeit, görbe tükröt állítva apának és anyáknak egyaránt. Mindezt szeretettel, feledhetetlen vicces élményt nyújtva a közönségnek! Sőt, még egy igazán eredeti dal is felcsendül a házi feladatról.

KORHATÁR: 15+
ELŐADÁS HOSSZA: 1 óra 25 perc, szünet nélkül

AKTUÁLIS

Elérhetőségek

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess legújabb előadásainkról, legjobb akcióinkról!

Kérjük, várj egy pillanatot…

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

© 2022 ADUDALOS Kft. – Minden jog fenntartva!