2025.03.20. 19:00 Richter Terem, Győr

Badár Sándor

stand-up estje

Badár Sándor, humorista, színész, életművész.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először váltókezelőként, majd forgalmi szolgálattevőként. Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsósorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand up comedy egyik legnépszerűbb előadója, improvizatív humorista és karakterszínész, aki többrendbeli mozifilm-Szőkítéssel, illetve a szentesi humormaffia tagjaként, poénszervezetben elkövetett, folyamatos viccelődéssel vádolható. Karrierjét mindig is nagyban befolyásolta az állatokhoz fűződő viszonya, így a Boldog lovak mellett Papírkutyákat, egy Citromdisznót, sőt, még egy Vattatyúkot is Kontroll alatt kellett tartania, mielőtt megérintette volna A média diszkrét bája. Manapság hivatásszerűen beszél Badárságokat, és nem panaszkodik, hiszen már a mesebeli Afrika is behódolt neki. Ellenáll az idegen nyelveknek, pedig már egy olasz teleshop-nyelviskolát is elvégzett.

A stand up comedy műsorában rögtönzések, sztorik és hatalmas poénok egyvelegéből állítja elő szabadszájú, őszinte és lehengerlő produkcióját.

Felhívjuk figyelmét, hogy a szervezők a változtatás jogát fenntartják.


A Dudás Jegyshopon valamennyi népszerű kártyatípust elfogadjuk, a biztonságos fizetést pedig a jól ismert K&H Bank felülete biztosítja.

SZÉP Kártyával fizetnél? Az OTP Bank által kibocsátott kártyádat is használhatod, előadástól függetlenül!

Megválaszoljuk

kérdéseidet.

A Dudás Jegyshop az ország egyik legalacsonyabb rendszerhasználati díjával büszkélkedhet, melynek összege fix 450 forint jegyenként. Ez nem tartozik szorosan a jegyárhoz, de minden jegy után felszámoljuk. Ezen kívül, ha OTP SZÉP kártyával szeretnél fizetni, a teljes rendelésed összegének 2%-át számítjuk fel fizetési díjként (a magasabb banki költségek miatt).

Bármilyen Visa, Mastercard vagy Maestro bank-és hitelkártyát elfogadunk. Fizethetsz OTP SZÉP kártyával is online, melynek díja a teljes rendelés összegének 2%-a.

Sikeres vásárlás esetén a rendelést visszaigazoló oldalon letöltheted jegyeidet, továbbá azokat kiküldjük a rendelésvisszaigazoló levelünkben is. Jegyeidet az e-mail üzenetben található linken keresztül bármikor eléred, de legkésőbb az esemény végéig.

Elérhetőségek

Viszonteladóknak

© 2022 ADUDALOS Kft. – Minden jog fenntartva!